A kennelsor életének bemutatását megelőzően jól eső érzés kicsit elnézegetni egykor volt védenceink beszámolóit, gazdis fotóit, azokét a kutyákét, akik a kennelsoron töltötték gazdára várásuk napjait, s akiket többeknek volt szerencséje sétáltatni, szeretgetni. Az első
etapon már túl vagyunk, hiszen az első bejegyzésünk is az exekről szólt, de még van a tarsolyunkban pár igazán szuper fotó.
Aludjunk téli álmot, gondolhatta
Kvaterka, egy valaha volt kennelsori lakosunk, akit az ózdi gyepmesteri telepről vettünk át akkor, amikor nagyon-nagyon altatásra érett helyzet alakult ki úgy, hogy a telepen minden kutya megérdemelt volna egy esélyt, egy boldogabb életet. Kvaterka ránézésre rottweiler-német juhász keverék, az a tipikusan örökbeadhatatlan fajta, aki hiába szép és hiába kedves, nem kell senkinek, mert aki a nagytestű, zömökebb fekete-cserekre bukik, az egy vérszomjas fenevadat képzel el, aki pedig társat keres, általában nem ezt a kinézetet preferálja, hiszen emberek vagyunk, mihez ragaszkodnánk, ha nem az előítéleteinkhez. De aztán csoda történt, mert valaki meglátta a szőr mögött a kutyát. Azt, aki ő valójában. Azt a mosolygós, mindig bújós, okos és ragaszkodó csodalényt, akibe bele lehet szeretni, s akit igenis haza lehet vinni, még akkor is, ha a területét nem fogja őrizni igazán soha.
Egy napon mentődött Kvaterkával egy másik ózdi esélytelen,
Redőny, aki hosszú időt töltött az ottani gyepmesteri telepen, s mivel megérinthetetlen volt, gyakorlatilag a tökéletesen esélytelen közé sorolta be magát, s várta az altatást... Aztán jöttünk mi, s Redőny tényleg nem volt egyszerű, kapkodott és küzdött, de ha egyszer azt mondtuk, hogy megmentjük, akkor megmentjük és kész. Így érkezett meg a kennelsorra, s másnaptól már értette azt is, hogy ez most más, mint a korábbi kennel, mert ez ott a lehetőség kennelje volt. Redőny napról napra nyílt, majd egy séta során belefészkelte magát valakinek a szívébe, aki először átmeneti otthonként vállalta őt, de hamar kiderült, hogy ők tökéletes párost alkotnak, így Redőny maradt. A macskával azonban hosszabb időt vett igénybe a kapcsolatépítés, s bár Redőny egy terrier keverék, mégsem az ő hibájából, ugyanis a cica volt az, aki nem akarta elfogadni a betolakodót. Mostanra szerencsére már tökéletes az összhang. Redőny pedig iskolát járt, képzett kutya lett, aki pörög és ziziskedik, amikor annak van ideje, de békésen pihen, ha az az idő jön el.
Ha már Ózd, akkor a következő ex-védenc is legyen onnan. A félénk, lábtörlőre emlékeztető kutyalányt,
Kefírt úgy mentettük, hogy tudtuk: egy macilányt nagyon nehéz lesz a mi elvárásainknak megfelelően gazdához adni, hiszen egy nagyobb termetű, loncsos kutyát nem sokan szeretnének a lakásukban tartani. Nem is leptek el minket az érdeklődő e-mailek Kefír érkezésének hírére, de nagyjából erre is számítottunk. Kefír játékosságával, csalafintaságával mindenkinek belopta magát a szívébe, s hatalmasakat játszott bármilyen kutyával, így ideális lefárasztó-társa lett az energiatúltengéses kanoknak a kennelsoron. Egy kutyaiskola pecsételte meg a sorsát, de nem a klasszikusokat idézve, hogy a felvezetője beleszeretett, s együtt autóztak el a naplementében, mert nem így történt. Egy másik felvezető szeretett bele, s ideiglenes befogadóként hazavitte. Aztán a többi onnan már történelem.
Na, persze nem csak Észak-Magyarországról érkeznek kutyák, nem is mindenki gyepmesteri telepről érkezik.
Vahur, mint válási árva került hozzánk, s mivel kan kutyáknak még a kisebb termetűeknél is elég nehéz ideiglenes befogadót találni, így a kennelsorra került. Szerencsére nem kellett túl sokáig várnia, így csak az igazán elkötelezett Tárnokra járók ismerhetik, mert aztán valahogy mégis beleszeretett egy család, akik ideiglenes befogadóként... Jaj, hány meg hány ideiglenes befogadónk vérzik el, s mondja ki azt, amit már az elején is tudott, hogy az a kutya az övé, hogy azért vitte haza, mert már látta, hogy lehetséges egy közös élet... Vagy nem látta, de aztán úgy adódott, hogy féltésből, önzőségből, szeretetből vagy bármi egyéb ok miatt nem tudta volna már másnál látni az adott ebet. Vahur amúgy különleges volt, az első tiger mintázattal is bíró szálkás tacskó volt a gondozásunkban.
A tavalyi évben volt egy esős időszakunk, amikor néhány magyar vizsla védencünket különböző felhők után neveztük el, így lett nekünk Záporunk, Zivatarunk és
Gomoly kutyánk is. Nagyjából egy időben is adtuk őket gazdához, a sors ráadásul olyan vicces, hogy a gazdikat is összehozta, így rendszeresek a találkozások a kutyák között. Karácsony környékén Gomoly küldött nekünk képeket: látszik, hogy az aktivitásából mit sem veszített.
Cipzár nagyon rövid ideig volt a kennelsoron, szinte alig tűnt fel párunknak, hogy érkezett, majd el is költözött, de őszintén szólva nem nagyon bánjuk, mert egy ilyen tündéri kutyának, mint amilyen ő, azonnal családban a helye. Minden hozzá fűzött reményt beváltott a kislány.
Gunner Baronnal, a foxterrierrel együtt érkezett, gazdától. A két kutya nagyon össze volt nőve, Gunnert Baron nevelte fel, így a terrier határozta meg az élet menetét a bajban is. Ő mondta meg, hogy ki hol és mikor fekszik, ő szervezte Gunner dolgait folyamatos fogmutogatással, melyet a nála jóval nagyobb magyar vizsla alázatosan elfogadott. Látszott, hogy Gunnernak vagy nagyobb szüksége Baronra, hiszen ő jelentette számára a biztonságot, de az is, hogy ők külön is tökéletes életet fognak élni, így úgy döntöttünk, hogy nem csak együtt keresünk számukra végleges családot. Gunner végül Németországban talált gazdára, foxi társa Magyarországon maradt, de a hidegeket már mind a ketten családban tölthették. Akik találkoztak Gunnerral a kennelsoron, egy más kutyákkal elég szigorú, de az emberek szeretetére éhes kutyát ismerhettek meg személyében, aki nem pörgött túl, mint a vizslák általában, de aktív volt, figyelmes, s öröm volt vele sétálni a patak partján. Látszott, hogy nem volt boldogtalan vagy figyelemhiányos a gyermekkora, ezért is volt nehéz elfogadni, hogy a gondozásunkba került.
Zina, a német dog hölgy sem időzött a kennelsoron túl sokat, s az ő esetében a gondosan megválasztott fuvarosok okozták a gyors változást, akik miután segítséget nyújtottak Zina kennelsorra szállításában, nem engedték el a mancsát, jöttek sétáltatni, s miután a saját kutyájukat is bemutatták Zinának, s kiderült, hogy minden a legnagyobb rendben a két kutya között, ők is ideiglenes befogadónak jelentkeztek... Ugye, ismerős a történet? Igen, az történt, mint sok más befogadó esetében, de mi - hangsúlyozzuk - egyáltalán nem bánjuk, ha egy-egy kutyánk így ér révbe, hiszen akire átmenetileg rábíznánk valamelyik védencünk életét, arra bármikor véglegesen is rá mernénk bízni. Nem is lehet kérdés!
Hogy a blog adta kereteket ne lépjük át, s ne zúdítsunk senki nyakába olvashatatlan mennyiséget - tudtátok, hogy az emberek jelentős része már nem olvas néhány mondatnál többet egy nap? - egy régi-régi, a karcagi gyepmesteri telepről sérülten mentett labrador keverékkel zárjuk a mostani visszaemlékezést. Pufa sérüléseinek egy részét a folyamatos szökési kísérletei, még a másikat a sikeres szökéseken bonyolított nem feltétlenül szerencsés találkozások okozhatták. Ezeket leginkább visszatekintve tudjuk értelmezni, akkor még csak azt láttuk, hogy segítségre szorul. Egy rövid időt töltött a kennelsoron, majd ideiglenes befogadóhoz költözött, onnan pedig az egyik németországi partnerszervezetünk segítségével Németországba. Azóta is ott él békében és boldogságban. Más kutyákkal (és emberekkel természetesen) tökéletes összhangban, de erős vadászösztöne miatt az erdő állataival nem akkora nagy a barátság: ezt egy vaddisznóval való összetűzésben bizonyította, ahol az amúgy tökéletesen behívható kutya alkalmi süketté vált, s küzdött a nála sokkal nagyobb állat ellen, sajnos nagyon súlyosan meg is sérült... Ebből is felállt, mint az életében mindenből, de gazdái örökre megjegyezték a találkozást.
Bizonyára lesz még ehhez hasonló összefoglaló, hiszen ez a múltunk, ők azok, akikért évek óta tesszük a dolgunkat, mostanra egy kissé túl is vállalva magunkat, ami olyan energiákat von el, amelyek már nem is álltak rendelkezésünkre. De semmi nem okozhatja azt, hogy a megszokott minőség, figyelem negatív irányba változzon, hiszen mindig a fejlődés a cél. 2014-ben sem lesz máshogy.
